Mikor elolvastam a Hopeless-t, úgy éreztem teljesen összetörtem, szinte fizikai fájdalmat okozott. Ha
akkor ezt éreztem, nem is tudom elmondani, milyen hatással volt rám a Losing Hope. Látni az eseményeket Holder szemszögéből rettenetesen... Meghatott? Nem is tudom mi az igazán jó szó ide. Szó szerint fájt, képtelen voltam sírni, mert az érzelmeim annál mélyebbek voltak. Sosem gondoltam volna, hogy egy könyv, fikció ilyen hatást is kiválthat belőlem.
Most itt ülök a gép előtt, nem hagyva időt, hogy átgondolhassam az élményt, amit az olvasás nyújtott. Attól tartok, ha most nem írom le, el fogom felejteni. Nem fogom tudni pontosan felidézni a könnyeket, a leveleket, a szereplők hozzáállását. Igazából mindent tökéletesen.
Mivel a regény fő cselekménye a Reménytelen cselekményei Holder szemszögéből, ismertem a történetet. Egy részét legalábbis. De hiába tudtam mi fog történni, annyira szíven ütött az igazság. Megint. És akárhányszor rágondolok, összetörök kicsit. A Hopeless értékelésében azt írtam, nem is igazán akartam megérteni, hogy ez történt Hope-pal és a többiekkel. Úgy éreztem, mintha valóság lenne, és pont itt van a könyv mondanivalója. Hiszen meg is történhet. Nem fejteném ki a véleményem erről, Holder valójában persze CoHo megfogalmazta azt.
"A legrosszabb dolgon estél át, amit egy gyermek a példaképnek, hősnek, tökéletesnek tartott apja kezei között átélhet."
Tudom, Holder most a fontosabb karakter, én mégis Sky-jal szertnék kezdeni. Már az előző részben érzetem, hogy egy igazán erős lány. Hiszen nem roppant össze annyira az igazságtól, mint az várható lenne. Mert persze, megtörtént ez is, mégis igyekezett helyre jönni. Felállni, továbblépni. Még ha nehéz is. És tudjátok mit? Mindenkinek ezt kellene tennie. Baromira nehéz, és nem csak az első lépés, hanem az összes többi is, de megéri. Lehet, nem úgy tűnik először, könnyebbnek tűnik másik utat választani, de ha hiszünk benne, minden jobb lesz. Ezzel azonban nem szeretném elítélni Less tettét sem. Az öngyilkosság számomra nem megoldás, viszont Holdernek abban igazat adok, hogy bátor dolog az ismeretlenbe fejest ugrani, de azt hiszem bátrabb dolog megküzdeni a nehézségekkel.
Holder továbbra is imádatom tárgya. Újabb példakép lakozik benne, sosem adta fel. mindig maradt benne remény, még ha ő ezt nem is érezte így. Imádom, hogy nem tökéletes. Hogy Lessnek leveleket írt, így dolgozva fel testvére elvesztését. Ezek a levelek voltak a kedvenc részeim, olyan valóságosnak hatottak. Mintha nekem küldte volna őket, vagy legalábbis közelebb lennénk egymáshoz, nem pedig ennyire távol. Hiszen ez csak fikció.
Less levele tört össze teljesen. Az apró darabok még kisebbek lettek.
"Kiesik a kezemből a füzet. Le a földre. És sírni kezdek."
Nem igaz teljesen rám az idézet, de kifejezőbb, mint ahogy azt én meg tudnám fogalmazni.
Danielt is imádom. Ő hozta el a szomorúság, a kegyetlen valóság között a mosolyt, nevetést. Ugyanis az újabb és újabb "neveken" mindig röhögtem. Igazán kellett ide, hogy ne legyünk depressziósak olvasáskor.
Mellette ott volt Breckin is, aki ugyan ezt a szerepet töltötte be számomra. Imádtam, hogy ott volt Sky-nak, segített neki, mikor Holder nem volt ott. Közben meg Holdernek is segített a maga módján.
Ha lehet, még jobban imádom a Losing Hope-ot, mint a Hopeless-t, pedig azt hittem ez lehetetlen. Holnap pedig olvasom a Finding Cinderella-t, hogy teljes legyen a sorozat! :)
Szerző: Colleen Hoover
Cím: Reményvesztett (Losing Hope)
Oldalak száma: 376
Megjelenés: 2015 (2013)
Kiadó: Könyvmolyképző
Borító: Nem rossz, de annyira nem nagy szám
Kedvenc szereplő: Daniel, Breckin
Legkevésbé kedvelt szereplő: Hope apja
Ami tetszett: Minden!
Ami nem tetszett: --
Kedvenc idézet: "Ahhoz, ugyanis, hogy valaki hiányozzon neked, először részesülnöd kellett abban a kegyben, hogy az életed része legyen."
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése